Az egy dolog, hogy az embert megbüntetik, ha nem fizet a parkolásért. Vagy ha lejár a cetlije. Vagy ha lefelé fordítva teszi a szélvédő mögé azt. De engem már büntettek meg úgy, hogy bementem egy üzletbe aprót váltani. Természetesen mire visszaértem, a csomag ott volt, a parkolóőr sehol. Bár úgysem érdekelte volna a hisztim. És úgy is majdnem, hogy még oda sem értem az út másik oldalán lévő automatához. Szerencsém volt, félúton visszanéztem a kocsimra, a légy meg már rá is szállt, de mielőtt odarondított volna, én ordítottam egyet. Sőt úgy is, hogy (bármilyen furcsa, de nem az én hibámból), a Fillér utca környékén egyik cetlikiadó sem működött, ezt tudták az ott "dolgozók" is, olyannyira, hogy mondták, sajnos ez van, itt most épp lehetetlen jegyet venni, de sebaj, nem tesznek csomagot a kocsikra. Ennek ellenére másfél órás ott tartózkodásom gyümölcse mégis megérett. Oszt, nosza, ügyfélszolgálatra telefon, persze hogy sehol senki. De a csekk a postaládámban, a pénzem meg az Ő számlájukon... És ez még mind semmi. Amibe most belefutottak, az viszi a pálmát. A sztori: Június 29-e, reggel. Frissen mosott hajjal érkezem a Wesselényi utcába a Club 54 magazin fotózására. Apróm nincs, közel-távol egy üzlet sem, ahol válthatnék. Sebaj, gondolom, úgysem lenne időm két óránként leszaladgálni váltani-bedobálni a műteremből, így bevállalom a büntit. Fél óra múlva ablakon kinéz, autón a csomag. Jó kislány leszek, munka után, életemben még soha ilyet nem tettem, hazafelé befizetem a csekket, határoztam el. Rövid kalkuláció után jót nevettem zsenialitásomon, miszerint jobban járok az azonnali pótdíj fizetéssel, mint a kétóránkénti bedobálással. Meló vége, csekk a zsebbe, robogás haza, félúton Szentendrei úti Auchan posta érintésével, pasimmal oldalamon. Csekk befizetve, feltüntetett 1265 Ft leróva, postás hölgy gratulációjával megspékelve végre hazatérek. És most jön, ami még nem volt. Anyám kezembe nyom tegnap egy levelet. Centrum Parkoló Kft. Na már megint mi van?! Szíves tájékoztatásomra közlik, hogy az autómmal június 29-én a Wesselényiben merészeltem cetli nélkül parkolni, és jó lenne, ha 2415 Ft-ot (tíz napon túli meg nem fizetett parkolási díjat) befizetném, ja persze meg az ügyvédi költséget, összesen 4590 Ft-ot, de izibe, mert különben polgári peres úton fogják "levágni a fejemet"... És ha van további kérdésem a tartozásom rendezését illetően, keressem fel irodájukat... Szóval a rendezés ügyében. Értitek, ugye?? Belegondolni is rémes, milyen választ kapok majd erre. Elnézést kérünk, hiba csúszott a rendszerbe?! Vagy az adminisztrációba?! És akkor én meg kérdezzek vissza, hogy rajtam kívül még hány ember esetében csúszott be az a hiba vajon?!... Elképesztő... És ha valami pofátlanság, hát ez az!...

Meglepődve vettem kezembe a Best legújabb számát. A címlapon virítok, a következő felirattal: " Az élet rákényszeríti". Mármint a mellműtétre. Engem. Belül: " Soha nem gondoltam volna, hogy erre kényszerít a sors!" Cím: " Boldogulásomhoz nagyobb mellekre van szükségem!" Nos, ha ez igaz lenne, nagyon szánalmasnak tartanám magam. Dehogy kényszerít rá a sors! Én magam döntöttem a műtét mellett, senki nem tartott a fejemhez pisztolyt. Igazából nem tudom, sírjak vagy nevessek ezen a "tragédián". A cikk rendben van, de ezek a főcímek... Hát kérem szépen... Ezek után nem csodálkoznék, ha az utcán a fejemhez vágnák: " Szegény lány, de sajnáljuk!" Néha én is magamat, amikor ilyeneket tudok meg az életemről... :))

Technikai tudásomon még van mit csiszolni... Hmm... Jó kis felvételeket készítettem a mi kis közös életünkről, a játszadozó kutyáimról, de még nem sikerült feltöltenem őket. Nőiesen, kicsit sem szégyenkezve bevallom, elég hülye, úgyis mondhatnám, szőke vagyok ebben a témában. Tessék, kaptam egy újabb feladatot, amit ideje végre megoldanom...

No de, lássuk csak, hogyan lett elefánt (már megint) a bolhából... A téma: "ciciműtét - videóval". A kérdés: "ezt már megint hogy találtam ki?!" Akkor leírom, hogy tiszta legyen a kép.

Világ életemben szerettem nézni a különféle operációkról szóló filmeket. Mint ahogy anno szerettem volna tudni, látni azt is, mi történik, történt  velem a mellműtétem alatt. De arra, akkor nem volt mód. Most, hogy újra műtétre készülök, úgy döntöttem, beengedek egy kamerát a műtőbe. Ez, idáig, azt hiszem, magánügy. Amitől azonban engedem, hogy nyilvánosságra kerüljön ez a felvétel, nem más, mint a hozzám érkezett sok száz levél, melyben tanácsot kértek tőlem azok a nők, akik hasonló műtétet szeretnének. Nyilván egy ilyen operációt egy konzultáció előz meg az orvossal, ahol minden olyan kérdés elhangzik, melyekről a későbbiekben fontos tudni. Ide értem az esetleges szövődményeket, a gyógyulás folyamatát, a mell érzékenységének esetleges változását, a születendő gyermek táplálását, a heg gyógyulását, stb... Ezért úgy gondoltam, rögzítek egy beszélgetést, konzultációt az orvossal, amelyben minden kérdésre pontos választ kapunk. Majd a műtétet követő percekről is, egészen a gyógyulás folyamatán keresztül a teljes felépülésig. Hogy miért van erre szükségem? Egyszerű. Egyrészt érdekel a téma. Másrészt számomra kihívás elkészíteni egy ilyen témájú összefoglaló filmet, nem beszélve arról, hogy ezzel sok nőnek megmutathatom, miről is beszélünk nap mint nap. Ha félelmeik vannak, legyőzhetik azt, vagy dönthetnek amellett, hogy nem vállalják, de nyilván nem ez a célom. A célom az, hogy mindenki megtudja és lássa, mire vállalkozik, tabuk nélkül. Ezt sehol, senki sem fogja tudni megvásárolni. Ezt én, illetve az orvosom fogja odaadni azoknak, akiket érdekel. Vagy hozzáférhetővé teszem az interneten, hogy bárki letölthesse és választ kapjon a kérdéseire. Ezt még nem döntöttem el. Tehát szó sincs nyerészkedésről, meg önreklámozásról, ahogy ezeket a vádakat már megkaptam. Akkor is megcsinálom, ha az sokaknak nem tetszik. Mert legalább annyian lesznek azok is, akiknek segíthettem vele, és nekem ez a fontos...

 

Végre megvettem a videókamerámat! Igaz, nem ma, hanem néhány napja, azóta tanulmányozom, hogyan is működik. Nem nagy dolog, most már, hogy elolvastam a használati útmutatót... Holnaptól már fel is fogok tölteni néhány percet közös kis életünkről. És ezzel elindítok egy új műfajt, amit videoblog-nak nevezek el! Remélem, szeretni fogjátok! Jó éjt és szép álmokat mindenkinek!!!

...vettem tudomásul, hogy a néhány napja megírt százsoros naplóbejegyzésem nincs itt... Pedig egy csomót dolgoztam rajta... Brühühü... :( Most nagyon elszomorodtam, tényleg, mert mindent leírtam benne, ami az elmúlt két hónapban történt velem. Hogy a feje tetejére állt az életem, hogy olyan munkába kezdtem, amit soha nem hittem volna, hogy a rotikám meghalt, hogy azóta a kis jackrussel terrierem teljesen meg van hülyülve, olyannyira, hogy támad, sőt a pasimat, Angelo-t, meg is harapta a tenyerén, amivel ott dekkoltunk az Árpád kórház ügyeletén. Mára azonban szinte teljesen rendbe jött, mármint a tenyere, a kutyám maradt ugyanolyan hülye. Egyre kilátástalanabb a helyzet. Már megkérdeztem állatorvosokat, kiképzőket, kutyatanárokat, de reménytelen. Amelyik egyszer már harapott, az harapni is fog, mondják. Ettől nem nyugodtam meg, így maradt a teljes elzárkózás és nem kommunikálás az ebbel. És a teljes szomorúság, mert eddig olyan édes volt. Ez van...

Holnap, ha a fentiek is úgy akarják, meg tudom venni régóta vágyott videókamerámat, amivel majd csinálok jó kis felvételeket és nektek is megmutatom azokat...:))

... meglátogattam régnemlátott, újlakásbaköltözött barátnőmet, aki bolognai spagettivel és egy addig még számomra ismeretlen barátnőjével várt engem. Jó sokáig beszélgettünk, meg ettünk-ittunk, ami igazán jól esett. Azóta meg százmillió dolog történt, de nem részletezem, mert csak untatnék vele mindenkit, de tényleg. Olyan nem volt, amit mindenképpen le kellene írnom, inkább maradok az elmúlt napok bulvártörténéseinél. (amikből hál'Istennek kimaradtam...) Most olvastam, hogy megszületett ex-szerelmem kisbabája, Bochkor Nóra. Én ennek nagyon örülök, komolyan! Tök jó érzés egy olyan embert boldognak látni, illetve gondolni, aki egykor sokat jelentett nekem, minden sérelem ellenére. Az viszont teljesen ledöbbentett, hogy Bálint Toncsi szakított leendő gyermeke apjával. Na, ennél szarabb dolog nem történhet egy nő életében. Ahogy drága barátnőm mondta, garanciát a mai világban már csak az új tévé mellé kap az ember, de azt sem örökre... Hát igen, és milyen igaza van, sajnos. De csak azért, hogy ne mindig a pasik legyenek a rosszak, elmesélem, hogy találkoztam ma egy kedves ismerősömmel, aki elmesélte, hogy született egy gyereke, de nem igazán kérdezte meg a nő, hogy akarja-e. Állítólag öt hónaposan vette észre.. Hmm... Szóval azért mi sem vagyunk piskóták. Mármint mi, nők, sokan. Én nem lennék erre képes. Szerintem ez undorító. A pénzért, vagy egy lakásért szülni... Kész tébolyda van itt. Az Amerikában lövöldöző, 32 diákot megölő nemistudommilyen jelzővel illetném gyerekről meg nem is beszélve. Ehhez képest a foci eb rendezésének elbukása semmiség. Persze, sajnálom én is, mint sokan mások is, de ez van. Ja, igen, az Il Ferro botrány. Tavaly én is így akartam autót venni. Áldom azt az embert, aki lebeszélt róla. Inkább fizetem a havi részleteket, de az legalább tuti, még ha fáj is...

Az elmúlt néhány nap igen intenzíven telt. Dolgoztam, egy szépségversenyt vezettem le VV Gáborral, ami jól sikerült, kivéve a végét, ugyanis a megbeszélt gázsimból levonták a negyedét, arra hivatkozva, hogy rosszul emlékszem az összegre, viszont különösebb cirkusz helyett inkább elkönyveltem magamban, hogy oda többet nem megyek. Aztán a Quelle divatbemutatójára hívtak meg modellnek, amit nagyon élveztem, főleg ha azt nézzük, hogy tíz éve nem voltam kifutón. Az meg külön megtiszteltetés volt, hogy olyan neves modellekkel léphettem egy kifutóra, mint pl. Epres Panni és Zétény. Forgattam egyet a Fókusszal csütörtökön a félreértelmezhető "sztáréletről", és még egy internetes tévé válogatására is elmentem, amit aztán meg is nyertem.:) Ma vettük fel az első műsort. Megnézhetitek a www.abbcenter.com-on... Elvileg Havas Henrik műsorvezető-társa leszek, de ma nem tudott eljönni, így Tommyboy-jal és Sebeők Jánossal beszélgettünk az aktuális bulvár hírekről. És mindeközben tegnap felsétáltam kis családommal a Kőhegyre, aztán autóval Dobogókőre. És edzeni is voltam minden nap. Arról nem is beszélve, hogy nagytakarítottam itthon az új porszívómmal :) és főztem is minden nap. Na, erre mondja valaki, hogy lusta maca vagyok. :) Azt hiszem, ez rövid magyarázata volt annak, miért nem jutott energiám naplót írni... Holnap újra felsétálok a kőhegyi lelátóhoz egy kicsit kiszellőztetni az agyam. Van egy hatalmas fa félúton, ahol holnap is megállok egy picit pihenni az egy órás séta közben. Aztán leülök a hegytetőn úgy húsz percre, végignézek kis falumon, amely mostanra egy kisebb várossá nőtte ki magát, megpróbálom beazonosítani a házakat, amely nem is annyira egyszerű, majd elindulok visszafelé, ugyanazon az úton, amelyen odamentem. Holnap nem dolgozom, ellenben meglátogatom régen nem látott barátnőmet, aki új lakásba költözött. És pihenni fogok, mert nagyon rámfér...:)

De tényleg! Még az ilyen "mindenttúdók" sem tudták elvenni a jó kedvemet. Reggel 10-re ruhapróbára mentem egy keddi divatbemutató miatt. Egy kicsit tartottam attól, hogy nem lesznek jók rám a ruhák, mert közel sem vagyok manöken alkat, de az első ruha felpróbálása után megnyugodtam. Onnan a Suzuki Ász-ba vezetett utam, ahol átvehettem új autómat, amely gyakorlatilag ugyanolyan, mint az előző Swift-em, csak légkondi is van benne. És nem kék, hanem fekete. Nagyon örültem neki és örülök még most is!:)) Azután elmentem bevásárolni itthonra, majd lementem edzeni. Most pedig bort iszogatok és várom, hogy a csirkeszárny megsüljön... Ja, és még a lakást is kitakarítottam. Szóval ez a mai nap jó volt nagyon. Holnap munkamegbeszélés lesz, szombaton szépségverseny konferálás, vasárnap meg pihi...

Szeretném leírni véleményemet Demcsák Zsuzsával kapcsolatban. Illetve az emberekkel kapcsolatban, akik elvették tőle leendő állását. Mélységesen felháborít, ahogy elbántak vele. Egyértelművé vált számomra az emberek rosszindulata és újfent megerősítették bennem irántuk érzett ellenszenvem. Ez a nő, tudomásom szerint, soha életében nem bántott senkit. Pusztán dolgozott, a médiában, minden lehetőséget megragadva, de közel sem tisztességtelenül. Emellett férjhez ment, két gyereket szült és nevelt. Tisztességesen. Kapott egy lehetőséget, amellyel minden ellenlábasa is élt volna. A legnagyobb pofájú is. Ez a munka előrevitte volna, talán megkönnyítette volna az életét. Na, ez nem tetszett sokaknak. Agyon szekírozták, támadták, még véletlenül sem adták meg neki az esélyt, hogy bizonyítson. De miért nem?! Egyszerű a válasz. Mert egy ponton támadni lehetett és azt ki is használták. Sikeresen, sajnos. Most önelégültem hátra dőlhetnek a fotelben a tévét bámulva és tovább kritizálva másokat... Gratulálok!

...de nem volt kedvem. Se hangulatom. Már megint szar az idő. És ettől teljesen kivagyok. Ráadásul tegnap egy csajszi egész nap ötpercenként hivogatott a vadiúj számomon. Kérdeztem, honnan van meg a számom neki, mire hebegett-habogott, majd összefüggéstelenül magyarázott valamit, hogy látott egyszer valahol és küld magáról képet, mire megkértem, ne folytassuk a beszélgetést, mert nincs mit mondanom neki, ráadásul a barátaimmal vagyok egy kávézóban, de alig két perc után újra hívott, majd újra és újra. Majd mikor nagysokára felvettem a telefont, hogy akkor már erélyesebben rászóljak, elkezdett "bazdmeg"-olni, mire én rátettem a telefont. Ennél szebb már csak az volt, mikor hajnali négykor is elkezdett csörögni a telefonom, mindaddig, míg ki nem kapcsoltam. Azóta semmi. Szerintem kijózanodhatott, vagy ilyesmi. Nyilván most én vagyok a büdös paraszt, de ha ez kell ahhoz, hogy leszálljon rólam, szívest-örömest leszek az a szemében... Sajna azt látom,hogy az egész világ egyre hülyébb és elviselhetetlenebb lesz. Ma egy akkora dugót álltam végig Óbudán, amekkorát még életemben nem láttam, pedig 14 éve vezetek. Minimum egy lezuhant ufót vártam volna, ami talán indokolta volna az egészet, erre kiderült, hogy semmi sem történt. Semmi. Egyszerűen csak az emberek elfelejtenek vezetni, ha leesik egy esőcsepp. Annyi szerencsétlent láttam ma is, akik minden lelkiismeretfurdalás nélkül akadályozták a forgalmat, hogy nem hittem a szememnek. Uram Atyám, azt hittem, sosem érek haza. Az egészben az dühít a legjobban, hogy rövidke életünkből hosszú órák telnek el az efféle semmittevéssel. Ez jobban fáj, mint a tompikák harca a kresz szabályaival. Bele kell törődnünk. Jobb nem lesz... Azért még továbra is várom a ragyogó napsütést. Az sem zavarna, ha folyamatosan szembe sütne. Csak jönne már!:)

Szerintem nincs ember Magyarországon, aki nem látta a Showdert. Azóta gyakorlatilag mindenki megkérdezi, hogy igaz-e, hogy elmegyek külföldre. Pedig ha jól emlékszem, és miért ne emlékeznék jól, én azt mondtam, hogy ha lesz rá alkalmam és lehetőségem, akkor meggondolom. Csak azt nem értem, miért csodálkoznak ezen... Eddig akikkel beszéltem erről, 80%-uk egyetértett velem, sőt ők is erősen gondolkodnak ezen. Gyakorlatilag a családon kívül nincs semmi, ami az embert visszatartaná. A család meg egy olyan dolog, legalábbis én így látom, hogy mindenkinek megvan a saját élete a másiktól függetlenül, ráadásul a világon bárhova el lehet jutni néhány óra alatt. Egy elköltözés nem azt jelenti, hogy soha többet nem láthatja az ember a családját. És még ha azt is figyelembe vesszük, hogy az interneten keresztül élő képpel beszélhetünk a másikkal, akkor aztán végképp nem értem, miért olyan nagy tragédia ez. Na erről ennyit... Aki nem ért velem egyet, és úgy gondolja, rosszul látom az itteni életet, megpróbálhat meggyőzni... Mosolygós emberekkel, barátságos közeggel és reményteljes jövővel. Bár azt gondolom, 15-e előtt egy nappal ez igen nehéz lesz...

Szegény Ágica! Ez annyira szánalmas! Most miért kell ezen fennakadni? Aki nem tudná, miről van szó, a mai Színes Bulvár címlapján (hangsúlyozom, CÍMLAPJÁN)! arról harsognak, hogy VV Ágicának szexhiánya van. Ha jobban belemegyünk a történetbe, kiderül, hogy egy tavalyi forgatás szünetében (bekapcsolt kamera előtt) az eleve aznap rosszkedvű lány kifakadt és megjegyezte, biztos attól van rossz passzban, hogy "régen dugták meg". Ennyi a sztori, ami megérdemelte unalmas kis hazánkban a címlapot és azt is, hogy minden nőiségét alámossák Ágicának. Ráadásul úgy, hogy nagyon jól tudják, párkapcsolatban él. Ez most már tényleg mindennek az alja. Senki nem veszi észre, hogy ebben az országban hemzsegnek a "baszatlan picsák"?! Már bocsi, de így mindenki rájuk ismer... Legalább egyvalaki közülük ki is mondta, miért van (volt) rossz passzban. Mert hát a hétköznapokban ugyebár ezt senki nem vallaná be, inkább terrorizálják a környezetüket. Munkahelyen, utcán, társaságban, bárhol. Ahelyett, hogy egy vicces megjegyzéssel bevallanák, mint ahogy Ágica tette, hogy "simán lehet, hogy emiatt vagyok kibírhatatlan, bocsássatok meg". Vadászkopó legyek, ha egyszer még valaha megértem az embereket. Ha pasizik az ember, akkor "büdös ribanc", ha meg nem, és ezt be is vallja, mint esetünkben, ez lesz a vége. És ezek után még megkérdezitek, miért nem vagyok már olyan sokat az újságokban, mint régebben?! Hát ezért... Mert ehhez semmi kedvem. Ráadásul úgy, hogy minden félreértés ellenére kizárólag néhány ember jár jól. Az újságíró, a szerkesztő és a tulaj. Senki más. Ha hiszitek, ha nem, az érintett ezért pénzt nem kap. Mint ahogy én sem kaptam... Akkor meg miért kellene tovább csinálni?!... Mert buli és olyan jó ismertnek lenni?! Hát nem az. Ez már rég nem buli...

A tegnapi Showder-ben megemlítettem, hogy szívem szerint külföldön élnék. Erre ma egy csomóan rákérdeztek erre, hogy igaz-e és ha igen, hova mennék. A legfurcsább a dologban az, hogy az esetek 90%-ban azok, akikkel erről beszélek, ugyanígy gondolkodnak erről a  témáról, mint én. Nem túlzok, 90%-uk gondolja úgy, hogy ha lenne lehetősége, azonnal menne innen.. Ez azért egy kicsit elkeserítő, nem? Amikor oda kerül a sor, hogy megindokoljuk, miért is hagynánk itt kis hazánkat, gyakorlatilag pillanatokon belül beigazolódik, hogy igazunk van. Én a néhány nappal ezelőtti felmérés után, miszerint a lakosság 70%-a idegengyűlölő és még a Pirézeket is gyűlölik, akik nem is léteznek, jöttem rá, hogy a gyűlölet, az irigység és sajnos ki kell mondani, de a nagyfokú butaság jellemzi ezt a népet. Az, hogy a lakosság minimum fele valamit biztosan vesz a  kínaiaktól, tény. De hogy még őket is gyűlölik, nem is kevesen, az szerintem nem fér össze. Engem egyáltalán nem zavar, ki milyen bőrszínű és anyanyelvű. Láttunk mi már fehér embert gyilkosság miatt elítélve, nem is egyet. És láttunk mi már fekete hollywoodi szupersztárt, nem is egyet. És fordítva. A legprimitívebb dolognak tartom az általánosítgatást. Azért mert mondjuk ha egy kínai gyilkosságot követett el, még nem jelenti azt, hogy minden kínai gyilkos. Mint ahogy én sem vagyok bankrabló, mert rendőrkézre került már sok fehér bankrabló. Ez ilyen egyszerű. Az a baj, hogy a mi népünk egyáltalán nem nyitott. Be vagyunk zárkózva a mi kis világukba, örülünk, ha mindennnapi gondjainkat megoldjuk, és ebbe annyira elfáradunk, hogy nevetni már végképp nem marad erőnk. Ezért gyűlölünk mindenkit, akire rá kellene mosolyogni. És ez nagyon szomorú... Megértem, de nagyon elszomorít...

Hogy betegsége miatt dobta el magától Vajna fia az életét. Emlékszem, egyszer láttam őket együtt Pesten egy étteremben. A társaság, akikkel voltam, mondták, hogy a fiú, akivel volt, a producer fia. Ennek már két éve. Ha jól emlékszem, sötét hajú, helyes fiú volt...

Végre lement a Fábry show. Amint anyám szólt, hogy vége, bekapcsoltam a tévét. Belehalnék, ha végig kellene néznem egyszer is egy velem készült bármit is. Brrr...

 

Nem lehet annál szörnyűbb érzés, ha egy szülő eltemeti imádott gyerekét. Nem is tudom, hogy lehet ezt túlélni, főleg akkor, ha a gyerek egészséges és láthatóan boldog. Nyilván az egy picivel talán könnyebb, ha a gyermek betegen születik és a szülők felkészülnek a legrosszabbra. De az, ami Andy Vajna fiával történt... Hát, nem is tudom, mit mondhatnék most azon kívül, hogy őszinte részvétem. És hogy nagyon sok erőt és hitet kívánok neki a folytatáshoz!

Egyre többször hallhatunk olyan esetről, ahol a fiatal, életerős ember eldobja magától az életét. Vajon miért? Mi készteti őket erre? Hiszen boldogok, mindenük megvan. Gondoljuk mi. És valami mégis hiányzik. De mi lehet az a valami? Talán szerelmi bánat? Vagy kilátástalanság? Vagy egyszerűen elfogy az ember ereje a folytatáshoz? Nem tudni. Nem tudom. Nálam a hirtelen jött "sztárság" és megváltozott életvitel vitt e felé két évvel ezelőtt. Holott nem éreztem magam másnak, mint előtte. Nagyon nehéz volt ezt feldolgozni, sok munkát öltem bele, hogy tovább tudjak menni és ne adjam fel. Most már örülök annak, hogy így alakult és életem végéig hálás leszek azoknak, akik segítettek akkor nekem. Egyedül nem ment volna. Talán Vajna fia is egyedül volt. Talán nem volt senki, akinek őszintén elmondhatta volna, mi bántja. Talán szégyellte magát valami miatt. Sosem tudjuk meg. És nem is tartozik ránk. Csak annyi, hogy együtt érezzünk édesapjával. És szörnyű leírni, de hogy tanuljunk tőle. Szeretni, ragaszkodni és méltón gyászolni... És tanulni Katától... Hogy ott lenni a bajban... Még akkor is, ha a jelen már a múlt... Minden tiszteletem az övé...

Századjára is megkérdezték ma, hogy tényleg leszek-e a Fábry-ban. Tényleg. Hiszen ott vagyok az előzetesben. Mint ahogy eddig sem, most sem fogom megnézni a velem készült beszélgetést. Sosem szoktam, mert idegesít a saját látványom. Illetve nem is a látványom zavar, hanem az, hogy tudom, miről beszéltem, emiatt már nem érdekes számomra a dolog. Ezt pedig még azért sem nézem meg, mert nagyon rossz passzban voltam a felvételkor. Fáradt voltam, a kutyám meg még jobban lefárasztott, mert nem szoktam magammal vinni sosem, ezért végig tiszta depi volt szegény. Én meg emiatt szorongtam és végig csak az járt a fejemben, hogy kár volt magammal vinnem, mert elvonta a figyelmemet a kérdésekről. Mindenesetre bízom abban, hogy nem fog nagyon látszani mindez a műsorban. Majd anyám, legfőbb kritikusom választ ad erre... Jaj...:)

A mai napom nem volt se ilyen, se olyan. Úgy eltelt. A beteg kutyám jókedve és a napsütés valamelyest feldobta a hangulatomat, de nagyon messze voltam a vidámságtól. Ráadásul a mandulám sem akar teljesen rendbejönni. Ennél több vitamint és ennél egészségesebb kajákat nem tudok enni. És egész nap öntöm magamba a gyógyteát, de semmi. Ja, és Mebucain spray meg Strepsils plus... És még így sem. De akkor is meg fogom gyógyítani magam valahogy, mert az kizárt, hogy kés alá feküdjek és megoperáljanak. Brühühü... Ha valakinek van jó ötlete, írja meg, kérem! De ne idétlenségeket meg perverz dolgokat, jó? Plíz!

A mai híreket nem tudom kommentálni, mert nem néztem híradást. Nem véletlenül... Ami igazán fontos, az úgyis eljut hozzám előbb-utóbb. Így megkímélem magam...

Mára ennyi, megyek csicsikálni! Jó éjt!

Tényleg elég hülyén néztem volna ki az edzőteremben ezzel a szájjal. És az esti itthoni edzés is elmaradt... Hmm. Erre azért annyira nem vagyok büszke. Valahogy éreztem, hogy így lesz. :) Sebaj, majd holnap mindent bepótolok! Na szóval! Jó napom volt ma, azt kell, hogy mondjam. A reggeli kutyás ébresztés és a jól megszokott kávé után Elvittem barátnőmet dolgozni. Utána be kellett ugranom az állatorvoshoz altató pasztáért, mert ma volt a napja a varratok kiszedésének. Hazajöttem és beadtam a kis betegnek az anyagot, amitől fél óra múlva szépen elaludt. Mégérkezett a doki, gyorsan kiszedte belőle a cérnát, vagy nem tudom, mi a pontos neve, és beoltotta a másik fenegyereket. Utána összekapartam magam romjaimból és bementem a városba testkezelésre a Medifat-hez, ami után a sminktetkómat is megerősítették. A művelet közben végig azon szurkoltam, hogy ne aludjak el. Ami meglepő, mert állítólag ez fáj. Hát nekem nem fájt, valószínűleg azért, mert nagyon új és jó a gép, amivel dolgoznak. Az igaz, hogy most úgy nézek ki, mint egy kurtizán, de ez természetes. Néhány napig kerülnöm kell az embereket, aztán leesik a felesleg és utána újra teljes gőzzel élhetek. Onnan hazajöttem és itt is maradtam. De ami feltette az i-re a pontot, az egy két hónapja vásárolt gatya, ami akkor esélytelenül kicsi volt rám. Mivel soha nem próbálok üzletben ruhát, csak találomra választom ki a méretemet. És ma, ma, ma! Rámjött! De nem úgy, hogy megfulladtam tőle, hanem hordhatóan, kényelmesen! Én ettől annyira boldog voltam egész nap, hogy csak na! A Medifat kezelés és diéta együtt! Gyerekek! Csodára képes! Most viszont, hogy kiújjongtam magam, elmegyek aludni, mert holnap nagy nap lesz ám! Pussz mindenkinek és jó éjt!

Tök jó napom volt ma! A tegnapi letargia után vidáman keltem, ami nyilván a napsütésnek volt köszönhető! A szokásos reggeli kávé ( tejjel és édesítővel ) után jól elterveztem a napomat, amit szóról szóra meg is csináltam. Kitakarítottam a lakásom, ágyat húztam, szoliztam egy nagyot, majd elrobogtam edzeni. A kocsiban azt kívántam, bárcsak lenne annyi erőm, hogy egy akkorát edzzek, hogy utána jóleső érzéssel jöjjek haza. Közben jót nevettem a mekiburger zabálókon az út mellett... Az edzésről elégedetten érkeztem haza. Már vártak bátyámék, akikkel egy jót beszélgettem. Miután hazamentek, körbehívtam az ötye-klubot és miután leszakadtam a telefonról, leültem a gép elé. Végignéztem a leveleimet, és elkezdtem leírni a napomat. Ez van most. És közben azon tünődöm, mi lesz holnap. Reggel beviszem barátnőmet a munkahelyére, utána jön az állatszerelő, hogy kiszedje a kutyimból a varratokat, aztán irány Pest, a Medifat center, ahol jól megkezeljük a maradék zsírpárnáimat és befejezzük a sminktetkómat a számon és a szemöldökömön. Aztán haza, mert friss szájkontúrral igen muris lenne a konditeremben izzadnom. Így marad az itthoni edzés, bokasúly és kézisúlyzó... Hmm. Ezt azért még szeretném holnap este is megerősíteni...:) No, ennyit rólam.

Kaptam ma egy levelet, amiben azt kérdezték tőlem, mi a véleményem a móri fejleményekről. Igazából akkor fogok véleményt alkotni a dologról, ha az lezárult. Addig nem szívesen, bár azt nem tagadom, hogy szerintem ciki az egész. Legalábbis az alapján, amit eddig hallottam róla. Nem akarok senkit és semmit jelzőkkel illetni mindaddig, míg nem tudom, kit és pontosan miért kell felelősségre vonni. Az tény, hogy sajnálom azokat, akiket ártatlanul ítéltek el, legyen az Kaiser vagy bárki más. Az élet ilyen. Ilyen volt és sajnos marad is. Sokszor felületesek és könnyelműek az emberek, legyen szó akár bíróról, orvosról, bolti eladóról vagy egy könyvelőről. Vagy saját magunkról. A kérdés csak az, hogy a hibát az ember tudatában vagy véletlenül követi-e el. Vagy neadjisten valamilyen külső kényszer miatt. Sose tudhatjuk, csak egy esetben. Ha velünk történik meg, ha mi hibázunk...

Az imént megírtam a mai gondolataimat és véleményemet a nagyvilágban történtekről, de amikor el akartam menteni azt, eltűnt az egész. Amúgy sem volt túl jó kedvem ma a koszos és szürke időjárás miatt, ráadásul motiválatlan vagyok és edzeni sem mentem, de most legszívesebben hibernálnám magam egy hónapra... Gondolom, sokan örülnének ennek, de el kell keserítenem azokat, mert maradok, sőt megpróbálok erőt venni magamon. Most megnézem a sztárokat párbaj közben a jégen, aztán talán írok még ma! Ha nem, akkor holnap!

...nem voltam internet közelben. Nem véletlenül. Kíváncsi voltam, mi történik ezalatt a pár nap alatt a nagyvilágban. Fél órával ezelőtt leültem a gép elé és megnéztem a legfrissebb történéseket. Annácska, mint luxusprosti, kopasz Britney-baba, Koós Réka állítólagos kibékülése a férjével... Ezek jutottak hirtelen az eszembe. Nos, nézzük. Hogy Annácska miből él, szerintem egyedül rá tartozik. Az ég világon senki másra. Ha a testéből, hát tegye. Nem hinném, hogy bárkinek is feladata lenne ezt leleplezni, mint ahogy ezt egy rádióműsorban tették. Számomra az a furcsa ebben a világban, hogy lassan mindenki azzal foglalkozik, hogy mit csinál a másik. Nem engedik meg, hogy az ember annyit áruljon el az életéről, amennyit akar. Mindent tudni akarnak, úgy és olyan eszközökkel, mintha legalábbis a rendőrség nyomozna utánuk. " Vagy elmondod, vagy kiderítjük!" - ez a mottó. Élni hagyni az embert, úgy, ahogy neki jó, véleményem szerint ez lenne a helyes. Ezzel nem védeni akarom Annácskát, egyszerűen így gondolom. Nem csak róla, hanem mindenkiről.Legyen az közismert vagy ismeretlen személy...

A kopasz Britney-babán nem csodálkozom. Az élelmes ember mindenből pénzt akar csinálni. A baj csak az, hogy empátia nélkül. Nem tudhatjuk, mekkora a baj. Lehet, hogy tényleg reklámfogás az egész felhajtás, mint ahogy azt a múltkor írtam, de mi van, ha nem? Mi van, ha valóban gáz van? Akkor is kinevetjük és nyerészkedünk rajta? Ez már messze átlépi a jóizlés határát...

Egyedül Rékáéknak örülök a mai hírtengerben. Amennyiben igaz a pletyka, úgy őszintén drukkolok nekik!

Most, hogy nekifogtam leírni friss élményeimet, fél füllel kénytelen-kelletlen végighallgattam az esti híreket, pedig már a múltkor is megfogadtam, hogy soha többet... Meg is bántam, most is. Távol álljon tőlem, hogy a politikában állást foglaljak, pláne nem itt, nyilvános fórumon, de nem bírom ki, hogy egy megjegyzést ne fűzzek a történtekhez, hallottakhoz. Ami az utcákon történik, gondolok itt a sohavégetnemérő tüntetésekre, egyszerűen az egész egy vicc. Vicc, amelyen sírni tudnék... Ennyi lenne a velős véleményem az egészről...

Tegnap délután bezsongtam. Mehetnékem lett, de nagyon. Ezer éve terveztem, hogy lenézek a Fészekbe, oda, ahová évekig jártam. Fel is hívtam barátnőmet, csatlakozik-e. Naná, jött a válasz, így fél tízkor startoltunk is. Biztos voltam abban, hogy telis tele lesz a hely rég nem látott ismerősökkel. Aha, hát nem így volt. Ugyan tele volt a pince, de a barátnőmön kívül senkit sem ismertem. Egy pillanatra elhagyott a komfortérzetem, mert csakis ismeretlen szempárok futkároztak rajtam, amit, hát hogy is mondjam, nem viselek könnyen. És abban a pillanatban megérkezett régi cimborám, Orbán Józsi! Kikértük az italokat ( neki bor, nekünk ice tea ), és felvonultunk a ruhatárba. Tudni kell, hogy mindig ott a legjobb a buli. Letelepedtünk az asztal köré és elkezdtünk sztorizgatni. Helyesebben mondva Józsi mesélt, mi hallgattuk. Nagyon szórakoztató volt. Közben egyre többen lettünk, sőt, még a szomszéd krimóból zsíroskenyér is került az asztalra. Isteni volt. Néhány óra elteltével szerepet kaptak a játékgépek is. Attól kezdve tenyérizzasztós szurkolásba kezdtem, míg végül fél ötkor összenéztünk barátnőmmel és tudtuk, ideje indulni. Így is lett, hatkor ágyba kerültem. Ma pedig egy egy hete beígért, de vissza nem jelzett barátnői látogatás rázott fel álmomból délután egykor. Ilyen gyorsan sem öltöztem fel még soha...:) Reggeli után átmentünk bátyámhoz, aki egyedül vigyázott a fiára, onnan hazafelé természetesen megálltunk a cukiban, miközben megbeszéltük, hogy este kimozdulunk, hisz Roy és Ádám koncert lesz a Fészekben. Barátnőm hazament készülődni, és is lassan nekiálltam volna, mikor jött az sms, miszerint a süti nem igazán tett jót a leányzó gyomrának, ezért kihagyná a bulit, ha nem baj. Így hát én is inkább úgy döntöttem, maradok...